Alberirsa, Irsay Károly u. 1. - Telefon/fax: +36 53/370-670

örökzöldek

Örökzöldek és díszfaiskolák levéltrágyázása
és tápoldatozása DAMISOL® levéltrágyákkal

 

A díszfaiskolával foglalkozó szakembereknek gyakran okoz gondot az, hogy a tél elmúltával miként és milyen tápanyaggal táplálják növényeiket. A szilárd formájú tápanyagok egyenletes kijuttatása nehézkes és a növény nem is jut a kellő mennyiségű tápanyaghoz, mert a kiszórt műtrágyák nagy része lekötődik a talajban, illetve az öntözés hatására kimosódik a tápanyagfelvevő gyökérzónából. 

A konténeres növények tápanyag utánpótlása még nagyobb gondot jelent, hiszen csak nagyon kis mennyiségű föld áll a növények rendelkezésére, amelyben nem lehet a tápanyag mennyiséget túlságosan növelni, mert akkor a túlzott sókoncentrációtól a gyökérzet károsodhat. 

A jelzett problémák megoldására és a konténerezett növények harmonikus tápanyagellátásának biztosítására kiválóan alkalmas a DAMISOL® KONDI tápoldat, mely egyaránt alkalmazható levéltrágyázás és tápoldatos öntözés formájában is. A készítmény szerves kötésben tartalmazza valamennyi hatóanyagát, amelyek a következők: NITROGÉN, FOSZFOR, KÁLIUM, MAGNÉZIUM, BÓR, VAS, RÉZ, MANGÁN, MOLIBDÉN és CINK. A tápanyagarányok minden növény számára a legkedvezőbbek, így valamennyi kultúrában eredményesen alkalmazható a DAMISOL® KONDI. Levéltrágyázás formájában 1-2%-os töménységben alkalmazható, 14-21 napos gyakorisággal. Tápoldatként 0,3%-os oldatban használható, szintén két-három hetes időközönként kijuttatva. A szerves formában, és energiahordozó kémiai kötésben lévő hatóanyag tartalom segítségével a növények a kijuttatás után (levéltrágyázással) már pár óra múlva hozzájutnak a számukra létfontosságú tápanyagokhoz, és intenzív növekedéssel, egészséges, a fajra, fajtára jellemző színnel, a virágzó növények bőséges, tartós és nagyon szép színű virágzattal hálálják meg a gondoskodást. Ily módon nagyon jól alkalmazható a DAMISOL® Kondi a balkonládás növények tápanyag visszapótlására is, például gyönyörű virágzást biztosítva a muskátliféléknél. 

Nagyon fontos tulajdonsága a DAMISOL levéltrágyáknak az, hogy a kijuttatás után a leveleken nem hagynak nyomot, foltot, nem színezik meg sem a leveleket, sem a virágokat. 

Természetesen nem csak a DAMISOL Kondi készítményünk használható a dísznövénytermesztésben, hanem az általunk gyártott több mint ötven féle összetételből a növények minden igénye kielégíthető a vegetáció minden szakaszában. Kiválóan alkalmazható a komplex készítmények közül még az új fejlesztésű DAMISOL®Örökzöld is. Különleges hatású levéltrágyánk a DAMISOL® Magnus, amely kiemelkedik összetételével a komplex készítmények sorából. Ez a levéltrágya elsősorban a növényt ért bármilyen stressz hatás gyógyítására kiválóan alkalmas, 1-2 l /ha, vagy 0,1-0,2%-os koncentrációban a növényt ért káros hatás után rögtön, majd megismételve 5-7 nap múlva.. Mindegyik készítményünk hormon-, valamint nátrium- és klórmentes, így a vegetáció bármely szakaszában alkalmazható. A hormontartalmú készítmények ugyanis esetleges fejlődési rendellenességet okozhatnak, ha nagyobb gyakorisággal alkalmazzák őket, és főleg az előírtnál magasabb dózisban. Az általunk gyártott készítmények szinte az ország minden helyén beszerezhetőek, a felhasználó számára legkedvezőbb kiszerelésben és árban.

DAMISOL® Örökzöld

Összetétele: Nitrogén 120 g/l, Foszfor 50 g/l, Kálium 65 g/l, Bór 200 mg/l, Réz 600 mg/l, Vas 1.600 mg/l, Mangán 200 mg/l, Molibdén 80 mg/l, Cink 600 mg/l

Felhasználási javaslat:

A készítmény kiválóan megfelel az örökzöldek tápanyagigényének kielégítésére. 
Levéltrágyázás formájában, permetezés formájában történő felhasználás esetén 0,5-0,8%-os (10 l vízhez 0,5-0,8 dl) töménységben, 3-4 hetente célszerű kijuttatni a tápoldatot. A permetezést 25 ºC-nál melegebb időben nem célszerű végezni. Öntözéssel történő kijuttatás esetén az oldat koncentrációja 0,1-0,2%-os legyen, és szintén két-három hetente tápoldatozzuk a növényeket, áprilistól októberig. Kötött talajokon célszerű az öntözéssel történő kijuttatási módot választani. Laza talajokon jobb a permetezéssel történő kijuttatás, mert így nem kell számolni az esetleges tápanyag kimosódás veszélyével. Hőség esetén is jobb a levéltrágyázás, mert amikor a talaj 28 ºC fölé felmelegszik, akkor a növények gyökere csak vizet képes felvenni, de tápanyagot nem. Persze ebben az esetben nagyon kell ügyelni arra, hogy a kijuttatás idején a hőmérséklet ne haladja meg a 25 ºC-ot.

Tárolása fagymentes helyen történjen. Minőségét megőrzi 2 évig.

Copyright © 2017. Damisol Kft. - Minden jog fenntartva.